Amikor sort téveszt olvasás közben, amikor indokolatlanul fáradt már délelőtt, amikor csak körbe-körbe fut a napköziben, amikor folyton fejbedobják a labdával, amikor nevelési tanácsadóba küldjük, mert nem bír magával, vagy mert lassú, vagy mert lehet, hogy diszes. Akkor lehet hogy már el is késtünk! 

 

 

TANÁCSOKAT ADUNK

Rólunk

A küldetésünk, felhívni a figyelmet a késlekedés veszélyeire! Ma Magyarországon minden 10. gyereknek van valamilyen vizuális zavara. Kamaszkorba érve ez e a szám megkétszereződik az középiskola végére megháromszorozódik. A szülők, óvónők, tanárok felelőssége, hogy ne csak elenyésző töredékük kerüljön szemész elé, kapjon szemüveget, terápiát! A pedagógusok ugyan nem szemészek, de figyelmes felnőttek a gyerekek körül, akikben megérhet a gondolat, “lehet, hogy látászavar van a háttérben?”, hiszen elolvasva néhány cikkünket ő már tudni fogja a látáshibák rejtőzködnek, nem egyértelműen az éleslátás zavaraként jelentkeznek. Mi abban hiszünk, hogy néhány alapvető információ átadásával gyerekek ezreinek látását menthetjük meg közösen. Arra vállalkozunk, hogy közérthető módon beszéljünk a látáshibákról és azokból fakadó iskolai problémákról.

homályosan az osztályteremben

Két szakma találkozása

Ezen a honlapon a szemészet és a pedagógia közös halmazában barangolunk. Az iskolai körülmények megkövetelik a jól működő látószervet, ám a hiba sok esetben rejtőzködik. A tanár olyan képzett megfigyelője a gyereknek, aki képes összehasonlítani a többiekkel, így feltárulhatnak előtte a látáshibák. Ezért ezen a honlapon nem a betegségekből indulunk ki, hanem a tünetekből.

vizuális esélyegyenlőség

Vizuális esélyegyenlőség

Az a gyerek, akinek valamilyen vizuális elakadása van hátrányból indul az iskolában. Fix távolságokon, adott fénymennyiség mellett, egyre nagyobb megterhelésnek kell megfeleljen. Az egyenlő esélyek minden gyereket megilletnek akkor is, ha nem egyenlő látásminőséggel indulnak! Itt bemutatjuk, hogy hogyan segíthetnek a látásjavító eszközök és terápiák.

Visus 1.0

Visus: 1.0

 Ha valakinek 1.0-es a Visus-a, akkor a látása átlagos. Az osztálytermi léthez min. erre az 1.0-es látásélességre szükség van. A gyerekek esetében ez nem csak azt jelenti, hogy el tudja-e olvasni azt ami a táblán, vagy a könyvben kisbetűvel van írva, hanem azt is, hogy milyen hosszan, milyen minőségben képes ezt tenni és mi az, amire lefordítja az agya a látott képet.

Szemészeti vizsgálat

Az ideális az lenne, ha minden gyerek a 6. életéve előtt eljutna szemészeti vizsgálatra! Ma Magyarországon a védőnők végzik a gyerekek szemészeti szűrését, ám ez csupán szűrés és nem teljes körű vizsgálat. A gyerekeket csak gyermekszemész vizsgálhat, beutaló, vagy különösebb indoklás nélkül minden gyereket megvizsgálnak ingyenesen a szakrendelőkben.

Szőke Zsuzsa vagyok

Optometrista, pedagógus és esélyegyenlőségi referens. Az a misszióm, hogy a gyerekek oktatását úgy biztosíthassuk, hogy közben lefaragjuk az őket  hátráltató tényezőket. Sokféle hátrány van, itt most a vizuális elakadásokból adódó esélytelenségről értekezünk részletesen. 

Csodás jövő!

A szemüveg sajnos nincs ingyen. Így nem csak a vizuális hátrányról, hanem a szociálisról is gondoskodnunk kell. A Csodás jövő elnevezésű szemüveg támogatási program például óvodások szemüveghez jutását segíti. Támogató az Essilor Magyarország Kft. Igyekszünk más hasonló lehetőségekről is hírt adni!

Hírlevél

Rendszeresen hírt adunk a legújabb kutatásokról, elérhető fejlesztésekről, karitatív kezdeményezésekről. Iratkozz fel!

Kapcsolat

Ha bizonytalan vagy, az azt jelenti, hogy kérdezned kell! Nem ígérjük, hogy mindenre tudjuk a választ, de azt biztosan tudjuk, hogy kitől kell segítséget kérned!

+36 30 922 4825

info@szemunkfenye.hu

Kérdezz!

Kitűzés a Pinteresten