A hypermetropia az a látászavar, amikor a szem alkalmazkodása nélkül a közeli tárgyakról nem keletkezik éles kép az ideghártyán. A szem fénytörő képessége elmarad az átlagostól, mert a szemgolyó túl rövid a törőképességéhez képest, a lencse laposabb, vagy hiányzik. Alkalmazkodás nélkül a közeli tárgyról érkező fénysugarak a szemgolyó mögött találkoznának; minél közelebb van az adott tárgy, annál homályosabb lesz a kép.
A szemvizsgálók jelmondata: Mindenki hypermetrop! Erre a viccre azért van szükség, mert a hypermetropia sok estben rejtve maradhat, sőt bizonyos estekben myopiaként is diagnosztizálható, ezért minden esetben ki kell szűrni a hypermetropiát!
A magyar elnevezése ennek a szemhibának kissé félrevezető, hiszen a hypermetrop szem nem képes arra, hogy távolra (közelre sem) lásson, ha a szemlencse nyugalmi állapotban van. A túllátás akkor jön létre, ha a hypermertopia foka akkora, hogy azt a távolra nézéskor a szemlencse képes korrigálni, így egy kis távcső jön létre a szemben a távolról alkotott kép élesebb lesz, mint az átlagé erre utal az elnevezés. A hypermetropiának azonban van olyan foka, amit már nem tud korrigálni a szem távolra sem, ezt is túllátásnak hívjuk, pedig a látás semmilyen távolságra nem jó, bár igaz, hogy azért távolra még mindig jobb, mint közelre.
Ahhoz, hogy ezt a hibát jobban megértsük egy kicsit közelebbről meg kell néznünk a szemlencse működését. A szemünk fókuszáló készüléke a szemlencse, ami olyan, minta a fényképezőgép automata zoomja. Ez teszi képessé szemünket arra, hogy különféle távolságban lévő tárgyakról érkező fénysugarak mindig az éleslátás helyére essenek. Ha például olvasunk, akkor a közeli betűkről érkező fénysugarak az éleslátás helye mögött keletkeznének, ha szemünk nyugalmi állapotban tudna maradni. De van egy olyan reflex, melyet magyarul alkalmazkodásnak, latinul akkomodációnak nevezünk, amely automatikusan megnöveli a szem törőerejét, hogy a látott betű képe pontosan az éleslátás helyére essen. Ennek az eszköze a szemlencse és az azt mozgató izmok.
A túllátó szemben a tárgyakról érkező fénysugarak az éleslátás helye mögött találkoznak. Ennek két oka lehet. A gyakoribb oka, hogy a szemgolyó rövidebb a kelleténél, tehát nem a fénysugarak találkoznak hátrébb, hanem az éleslátás helye található előbbre. Ez a tengely hypermetropia. Mivel fentebb a szemlencse domborító képességét megismertük, így érthető, hogy a hypermetrop szem a hiányzó fénytörését képes az akkomodációval korrigálni. A kicsik 10-13 dioptriát is képesek könnyedén javítani a látásukon, mert a lencséjük olyan, mint egy vízzel töltött lufi. Ez persze csak látszatra ilyen a szemlencse felépítése a hagymáéhoz hasonló. A lencse magját koncentrikusan veszik körül a rétegek. Már a születéssel megkezdődik a szemlencse változása a lencsemagtól indulva egyre keményebb lesz, az alkalmazkodó képessége fokozatosan csökken, ez egy teljesen természetes élettani folyamat.
Panasz a látásélességre csak akkor jelentkezik, ha a hiba nagyobb, mint az egyén alkalmazkodó képessége. De gondoljuk végig, hogy mi játszódik le a hypermetrop, önmagát tökéletesen korrigálni képes gyerek szemében! A gyermek távolra néz, mondjuk játszik az udvaron. A játszótársa nem hypermetrop, az ő szemlencséjét mozgató izmok elernyednek, pihen. A hypermetrop gyerek ilyenkor is korrigál, a lencséit mozgató izmok dolgoznak, nem pihen, éppen olyan fáradtan jön be a szünetről, mint ahogyan kiment.
Az osztályteremben ugyanez folytatódik, a 5m-nél közelebb lévő tábla további gömbölyítést igényel mindkét gyerektől, de nem mindegy, hogy a hypermetrop gyereknek az alaphibáját és a közelre akkomodációt is képesnek kell tartani. Ahogyan közelítünk és végül a füzetmunkához jutunk, már mindannyian 3 dioptriát akkomodálnak, de a hypermetrop gyereknél hozzáadódik az önkorrekció dioptriája is.
Ez a hypermetrop gyerek végig olvassa a táblát a rendelőben (látens hypermetropia), hamarabb el tudja olvasni az útjelző táblákat és az apukája büszke rá, hogy sas szeme van, a kérdés az, hogy ennek, mi az ára, és ez az ár megéri-e.
Latens hypermertopia tünetei az osztályteremben:
- A hypermetrop gyerek mozdulatai szélesek, nem szereti a közeli tevékenységeket, távolba vágyik, sokszor hangosabb, mint a többiek.
- Ennek ellenére a térbeli mozgásuk nem pontos, ez euritmia és bothmer gyakorlatoknál lehet szembetűnő, pl. mindig egy kicsit előbbre áll, ha sorba kell állni, vagy a körben eltakarja a mellette állót.
- Elfárad a közeli tevékenységektől a kézimunka tanár ezt hamar észreveszi, ha figyeli, főleg, ha a kézimunka óra a nap végén van és nem előzi meg mozgásóra.
- A szemhéjszél kipirosodik, gyakoribb a kötőhártya gyulladás.
- Fejfájásra panaszkodik, ami jellemzően délutánra, estére alakul ki.
- A szülők dicsérik, hogy milyen éles a látása távolra.
- Közelre nézésnél valamelyik oldalra kicsit elfordítja a fejét, nem szembe néz a dologgal, amit szemlél.
- Enyhe, alig észrevehető kancsalság jellemzi, amikor farkasszemet nézünk vele, ezt nem mindig lehet észre venni.
- A felolvasásnál a teljesítménye romló. Eleinte még folyamatos olvasás a harmadik bekezdésre akadozó.
A hypermetropia kiszűrése nagyon fontos feladat, nem csupán azért, mert a gyerek akkor könnyebben fog teljesíteni az iskolában, hanem azért is mert a korrigálatlan hypermetropiának olyan súlyos szövődményei lehetnek, amit, ha nem ismerünk fel időben az egész életen át tartó szemkárosodáshoz vezethet, ilyen a tompalátás. A tompalátás akkor alkul ki, ha két szem hibája nem egyforma, az akkomodáció fiziológiásan viszont mindkét szemen ugyanolyan, tehát az egyik szemmel néz csak a gyermek (amelyiken kisebb hiba van) a másikat nem használja, ott nem alakulnak ki a látóideg szinapszisai, ill. azok nem továbbítanak értelmezhető információt, az a szem nem tanul meg látni, így később sem lesz korrigálható. Továbbá az önkorrekció a közelre nézéshez használt akkomodációt használja, ami a két szem együttmozgására is hat, a hypermetrop gyerek sohasem tudja a két szemének nézővonalait párhuzamosan tartani, így szintén kialakul a túlzott dominancia az egyik szemen.